.:: Tizenharmadik fejezet ::.

Sziasztok babák! Újra itt vagyok. Oké. Elnézéseteket kérem, mert ez a rész az átlagosnál is rövidebb lett, és azért, amiért egész héten nem hoztam semmit, pedig itthon "lazsáltam". De van mentségem! Egy One Shot-tal készülök Nektek, és az köti le minden energiámat. Amint elkészül, hozom, addig viszont be kell érnetek a fejezetekkel.

15 olvasó! Nem is reménykedtem ennyiben... És ami a legdurvább, hogy megdöntöttétek a hozzászólás-rekordot ehhez a bloghoz! 6 hozzászólás, ami között van hosszabb is! (A válaszaimmal együtt 12, ami tök jól mutat ^^)

Még egy dolog. Talán feltűnt, hogy mindent magyarra változtattam, mert többen jelezték, hogy zavaró, hogy angol. Így most minden magyar, a modulok, az oldalak, minden. :)

Csak ennyit szerettem volna, mindenkinek jó olvasást!

Puszi: 

Bo×××

 ~~~

A Hyde Park. Gyönyörű hely, és a legjobb benne, hogy bármikor kimehet az ember a pokrócával, és piknikezhet, beszélgethet, vagy csak olvashat, mert senki nem zavarja meg. Olyan, mintha a viszonylag zajos London-ból átkerülnénk egy nyugodt szigetre.

Pont így éreztem, mikor George-dzsal kézen fogva, beszélgetve sétáltunk a Park felé, miközben paparazzik egész hada villogtatta a fényképezőgépeiket az arcunkba, majd amikor beléptünk a Parkba, valamiért nem követtek, és hirtelen csend lett.

- Ugye tudod, hogy holnapra az összes újság tele lesz „Meorge” –dzsal? – sandított rám, feszülten várva válaszom.

- Meorge? – nevettem fel.

- A rajongók okosak. A legapróbb jelekből is képesek kirakni több oldalas sztorikat. A nevet is ők adták. Jolly. Olly és Jaymi. Maorge. Maiara és George – vonta meg a vállát, mire bólintottam.

- Szóval Meorge. Jól hangzik – álltam meg, mire ő is megállt, és magához húzva megcsókolt. Hosszasan. Oké, eléggé belefeledkeztünk a csókba, de egyikünk sem bánta.

Egy idő után letelepedtünk a Pán Péter-es szoborhoz, és kicsomagoltuk a piknikes kosarat.

- Pán Péter?

- Igen. A kisfiú, aki soha nem akar felnőni.

- Szereted? – nézett rám kíváncsian.

- Á, dehogy. Csak láttam a filmet vagy százszor, és a színdarabot is vagy hatszor láttam. Minden feldolgozásban. Könyvet kerestem, de nem találtam.

- Könyvet?

- Nem nézed ki belőlem? – bandzsítottam be.

- Nem, csak… - felvontam a szemöldököm, mire elnevette magát. – Most már többet árt, ha magyarázkodom, inkább kóstold meg ezt – mutatott fel egy tányér csokiba mártott epret.

- Ez most egy ilyen filmes jelenet lesz? – nevettem el magam. – Tudod, te felmutatod az epret, én közelebb hajolok, és te megcsókolsz?

- Nem. Ez egy olyan jelenet lesz, ahol akármikor megcsókolhatlak, és ezt piszkosul ki is használom – mosolyodott el féloldalasan, amitől gyakorlatilag elolvadtam.

- Hát, ez a verzió sincs ellenemre. Egy cseppet sem – hajoltam hozzá, és lehunyva szemem vártam a csókot. De meglepetésemre csak egy apró puszit kaptam a számra, majd barátom felpattant, és már csak hátrafelé futó alakját láttam, és hallottam, amint nekem kiabál.

- Elkapsz? Jutalom jár! – vigyorodott el.

- Hahh, nem ismersz még engem – motyogtam, és felpattanva utána iramodtam.

Hatalmas előnye volt, így időbe telt, hogy akár csak a közelébe is kerüljek.

- Na! Tudom, hogy kicsik a lábaid, így kicsiket tudsz lépni, de legalább próbálkozz! Vagy feladod? – vonta fel a szemöldökét tudva, hogy ezzel felhergelhet.

- Vigyázz, Shelley! Ha elkaplak, ezt megbosszulom! – kiáltottam viccelődve, mire csak egy apró nevetést kaptam válaszul, s már futott is tovább. Ám én gyorsabb voltam. Ő viszont furfangosabb. Teljes erőmből futottam, és barátom is, mikor ő hirtelen megállt, és megfordult. Én meg egyenesen a karjaiba rohantam, ugyanis nem tudtam fékezni.  

Nevetve kapott el, és pörgetett meg a levegőben, miközben én szintén nevetve csapkodtam a karját, hogy tegyen le.

- Szédülök! Tegyél le, hallod?! G.!!

- Jó, jó – hajolt felém, hogy megcsókoljon, de nem engedtem neki. Gyereknap van? Jó. akkor csináljuk rendesen. Elfordultam tőle, és elfutottam. Illetve, próbáltam. De ő George, jó formában van, így gyorsabb nálam: elkapta a felsőm szélét, és miközben bal kezével visszahúzott, a jobbal megcsikizte az oldalamat, mire felvisítottam, de olyan hangosan, hogy a parknak azon a részén sétáló anyukák felénk néztek.

- Rossz voltál. El akartál menekülni. Ezt meg kell bosszulnom – duruzsolta a fülembe. Elmélyült hangjától jólesőn megborzongtam, és felé fordulva hajába túrtam.

- Akkor el kell terelnem a figyelmed – adtam apró csókokat a nyakára, az álla vonalára, majd a szájára, mire halkan felnyögött. Tudtam, hogy nem mehetek tovább. Még nem. Így elhúzódtam, és a szemébe néztem.

- Sikerült – mosolyodtam el cinkosan, és egy hatalmas sóhajjal újra futni kezdtem, immár a pokrócunk felé véve az irányt.

Pár perc múlva fáradtan dőltem le a piknikkosár mellé, és rá pár pillanatra George is kifulladva csatlakozott hozzám. Rásandítottam, mire elmosolyodott.

-Jó napnak ígérkezik – kukkantottam bele a kosárba megnyalva a számat.