.:: Tizenkettedik fejezet ::.

Sziasztok! Elvileg tegnap hoztam volna a részt, de számomra hivatalosan még tegnap van, hiszen hajnali 2-kor még nem aludtam. Mindegy, nem ez a lényeg. Két dolgot szeretnék mondani. Az egyik, hogy amint látjátok, új design van, amit drága barátnőmnek, Eliza-nak köszönhetek (aki egyébként most Magyarországon van, úgyhogy jó szórakozást neki!), és, gondoltam, megírhatnátok, Nektek hogy tetszik. A másik pedig csak annyi, hogy jó olvasást!

Puszi: 

Bo×××

 ~~~

-APAAA!!! – sikítottam fel rémülten, miközben éreztem, ahogy a sós könnyek lefolynak az arcomon.

- Ara! Ara, mi történt? – hallottam Adam ismerős, álmosságtól rekedtes hangját mellőlem.

- Ott volt apa. És én… ott ültem mellette a kocsiban.  És… és… - nem bírtam folytatni, egyszerűen képtelen voltam rá.

- Nyugodj meg. Csak egy rossz álom volt – húzott magához, miközben nyugtatóan simogatta vállamat.

Pár percig csak úgy ültünk ott, én pedig próbáltam megnyugodni. Nem igazán ment, csak mikor Adam behozott nekem egy bögre nutellás kakaót pillecukorral. A kedvencemet.

-Hány óra?

- Fél 6. Nem sokat aludtunk.

- Ó, én kibírtam volna ennél kevesebbet is.

- Elmondod?

- Mint mindent – mosolyogtam rá. – Csak előbb lezuhanyozom.

- Oké, addig én… csinálok reggelit.

- Köszönöm.

~~~

Fél órával később lenyugodva sétáltam ki a fürdőszobából, be a konyhába, ahonnan isteni illatok terjengtek.

- Nutellás palacsinta karamella öntettel? Fel akarsz hizlalni?

- Nem. De jobban ismerlek, mint saját magamat, és tudom, hogy ez nyugtat meg a legjobban. Mert a kedvenced – mosolyodott el.

- Nos… ebben talán van némi igazság – biccentettem, míg helyet foglaltam az egyik bárszéken, szemben Adam-mel.

- Hmm... ez nagyon finom! - tettem olyan "chef"-es mozdulatot a kezemmel, amit megnevetett, de közben a szemembe nézett, és láttam az övében az aggódást, mire felsóhajtottam.  Oké… az álom.

- Nem… nem muszáj elmondanod. Csak… gondoltam, segít, ha beszélsz róla.

- De el szeretném mesélni. Úgysem bírnám sokáig magamban tartani – ittam bele az újabb bögre kakaóba. – Mikor apu megütött, elment autókázni. Hogy kiszellőztesse a fejét. Én pedig itthon maradtam Zoey-val. De az álmomban… ott vele voltam. Nem tiszta, hogyan kerültem oda. De ott voltam, mellette az anyósülésen. Olyan volt, mintha észre sem vett volna. Csak ültem ott, beszéltem hozzá, de átnézett rajtam. Aztán, mikor belénk jött egy kisbusz… rám nézett. Egyenesen rám, és azt kiabálta, hogy az én hibám. Aztán felébredtem. De mi van akkor, ha tényleg az én hibám. Ha aznap este nem mondom neki azt, amit, akkor otthon maradt volna. Még mindig élne… Tényleg az én hibám!

- Ne beszélj baromságokat, Maiara. Nem a te hibád. Egy véletlen baleset volt, ez pedig egy idióta, értelmetlen álom – rázta a fejét Adam idegesen, mire felkaptam a fejem, és a szemébe néztem.

- Honnan tudod? De tudod, mit? Valaki hibájából meghalt az apám. És ha nem is én voltam az oka, a kisbusz vezetője igen. És megtalálom. Tudnia kell, mit tett.

- Maiara. Mióta vagy te ilyen… bosszúszomjas?

- Ez nem bosszú. Nem teszek semmit. Csak szembesítem azzal, amit tett. Aztán bőven elég lesz neki azzal a tudattal élni, hogy megölt valakit, akinek két gyereke volt – vontam meg a vállam, majd felkaptam a fejem, mikor meghallottam a csengő dallamos hangját.

- Nyitom – legyintett Ad, én pedig bólintottam, miközben elvettem még egy háromszög alakba hajtogatott palacsintát, és a villámra szúrtam egy darabját.

- Szia! Te mit csinálsz itt ilyen korán? – hallottam Adam hangját az ajtó felől.

- Szia. Én… Ara-t keresem. Ömm… zavarok?

- Nem, dehogy. Gyere be. Kérsz palacsintát?

- Palacsinta mindig jöhet – hallottam, ahogy közelednek a konyha felé, és mikor beléptek, mosolyogva intettem George felé.

- Jó reggelt.

- Neked is. Nem hittem, hogy ilyen korán kelő vagy.

- Nem is. Csak.. hosszú sztori. Mindegy, gyere, egyél – intettem a magam melletti székre.

- Mi járatban errefelé? – kérdezte Ad. – Kávét? Kakaót?

- Kakaót, köszönöm – bólintott, majd felém fordult. – Arra gondoltam, hogy elmehetnénk kirándulni. Már, ha ráérsz.

- Reggel fél 7 van. Zo-t oviba kéne vinnem.

- Elvisszük együtt, aztán megyünk. Tegnap este benéztem a stúdióba, azt mondták, majd ők kézben tartják a dolgokat. És ha a gyönyörű szemeimmel Adam-re nézek, és azt mondom, van egy jóbarátom, aki szívesen találkozna vele, akkor biztosan elvállalja Zo-t mára.

- Várj. Jóbarát? Te honnan tudod, hogy Ad…

- Hogy meleg? Ugyan, gondoljatok bele. Jaymi a bandatársam. Mérföldekről kiszagolom akkor is, ha valaki olyan jól rejtegeti, mint te.

- Oké, ezt most bóknak veszem. Egyébként vigyáznom kell az ikrekre, de ha átviszem hozzájuk a húgodat, ők talán szóra bírják.

- Na. Ez is eintézve. Kijár egy szabadnap, és ma mi sem stúdiózunk!

- Hát… meg kell néznem a határidőnaplóm. Nem érek ám rá bármikor, nehogy azt hidd.

- Ohhó. Megtisztelnél, ha velem jönnél.

- Jól van, benne vagyok – csókoltam meg hosszan, mire Adam köhintett egyet.

- Mondanám, hogy menjetek szobára, de Ara szobája Zo-é mellett van, és nem lenne jó, ha bármit is hallana. Ezt tartsátok észben – bólintott vigyorogva, majd kezet rázott George-dzsal, nekem adott puszit a hajamra, elvett egy almát, és kisétált a házból.

 - Hülye – nevettem el magam.