Sziasztok kedveskéim! Itt az újabb rész.
Valahogy mindig rövidebbre sikerül, mint azt eredetileg tervezem, de hát na, Isten ilyennek teremtett, és én nem akarom elrontani a terveit. ^^
Mindenesetre remélem, hogy tetszik, és hagytok majd nekem pár szóban véleményt ^^
Nagyon-nagyon köszönöm szépen a két díjat! Mindkettőt kiraktam, imádom őket!
Kellemes olvasást, puszi:
Bo×××
~~~
Hívásommal kicsit megleptem a… nos, a
testvéremet, de úgy gondoltam, tisztáznunk kell. Így odahívtam hozzánk, hogy
meg tudjuk beszélni a dolgokat. Kicsit le is nyugodtam – ahogy Adam mellett
általában -, de amint megláttam, ismét felment bennem a pumpa. Hogy titkolhatta
el?!
-Mindent megmagyarázok, rendben? Csak
engedj be – kérlelt, én pedig arrébb léptem az ajtóból, hogy kerüljön beljebb,
mert tisztában voltam a ténnyel, miszerint ha megszólalok, vagy elsírom, vagy
elkiabálom magam.
JJ beljebb került, leült a kanapéra, én
pedig vele szemben az egyik fotelba.
-Hallgatlak – vontam fel a szemöldököm
gúnyosan. Nem hittem benne, hogy bármilyen jó indokot tud mondani, amiért
megbocsátanám neki azt, hogy eltitkolta előlem azt az aprócska tényt, miszerint
a bátyám.
- Nézd… Ara. Végig tudtam. Igen. Még
szép, hiszen egy jó ideig velük éltem. Csak aztán elkerültem tőlük.
- Most sajnáljalak? – vágtam közbe
gyorsan cinikus hanglejtéssel. Meg akartam sebezni. Annyira, mint ő tette
velem.
- Nem – lövellt felém egy szúrós
pillantást. – Ne sajnálj. Azt akarom, hogy megértsd, amit mondok. Tudom, hogyan
érzel most. Mint akit elárultak. Mint akit becsaptak a titkolózással – nem tudtam
palástolni meglepettségem. Tényleg így éreztem magam.
- Ho…
- Hogy honnan tudom? Onnan, hogy én is
átestem ezen. Gondold át az én helyzetemből! Évekig azokkal éltem, akiket a
családomnak hittem. Aztán kiderült, hogy nem is az az apám, akit annak
gondoltam. Hogy nem Nick az, aki három éven át nevelt és játszott velem, hanem
az a férfi, akinek nem kellettem, nem akart magához venni. Vagyis de, csak
később. Nekem is kellett idő, míg megszoktam. Aztán mikor megszülettél, sokszor
játszottunk együtt. Persze te nem emlékezhetsz rá. Pedig szinte minden napot
együtt töltöttunk, egészen addig, míg el nem kezdtél általánosba járni. Akkor apukád,
akiről sokáig azt hittem, hogy az enyém is, úgy gondolta, jobb, ha nem
keveredek bele jobban az életedbe. Mert idővel biztosan elkotyogtam volna, hogy
a bátyád vagyok.
- Akkor amikor megismerkedtünk, tudtad,
ki vagyok. Miért nem szóltál? Miért nem meséltél el mindent?! Miért nem voltál
őszinte?
- Az voltam! Csak úgy gondoltam, jobb
neked enélkül. Ha a szüleid így gondolták, én nem akartam beleszólni az
életetekbe. Egyébként is. Honnan tudod?
- Khmm… nos… - éreztem, ahogy a vér az
arcomba tódul. Nem akartam világgá kürtölni a tényt, miszerint megőrültem és
szellemeket látok. Gyerünk, improvizálj Ara. Improvizálj! – Az a helyzet, hogy
apa utalt rá – gondolatban szépen vállon veregettem magam. Most aztán ügyesen
kitértem a kérdés elől…
- Hogy? És mikor?
- Egy levélből. Nem fontos… - hátráltam
meg.
- De. Maiara, ez elől nem térsz ki.
- Nem is akarok! – néztem rá
felháborodottan. – Ismétlem. Egy levélben olvastam. Anyu írta.
- Mikor?
- Régen. Miután téged
elvitt apukád – lesütöttem a szemem, mivel rájöttem, hogy neki sem lehet
könnyű. Úgy értem… egy hirtelen jött kishúg? Oké, neki nem olyan hirtelen, de
azért mégis. Évekig nem látott, most pedig megint szinte minden nap
találkozunk.
- Hé. Nem gáz. Én már
megszoktam a gondolatot – nyúlt az állam alá, hogy kicsit megemelje, így pedig
alkalmam nyílt belepillantani vidáman csillogó szemeibe, melyek engem is
számtalan alkalommal vidítottak fel és nyugtattak meg. – Nem lesz semmi gond.
Nem fogok parancsolgatni neked. Attól, hogy te is megtudtad az igazságot, mi
még ugyanúgy vagyunk egymással. Mondjuk, nem verekszünk, és nem szidjuk
egymást, szóval jobb a kapcsolatunk, mint a normális testvérpároknak, de ettől
eltekintve… minden marad a régiben. Ígérem – mosolygott rám, és hirtelen én is
úgy éreztem, minden rendben.
Furcsa érzés kerített
hatalmába, miközben felálltam, és odaléptem hozzá, hogy megöleljem. Szokatlan,
mégis kellemes.
Elvigyorodott, majd
elnevette magát, és közben kitárta karjait ezzel jelezve, hogy odabújhatok.
Éltem a lehetőséggel, és életemben először öleltem meg úgy, mint a bátyámat.
-Tudod… - motyogtam
mellkasába. – Megbeszéltem magammal, és kiderült, hogy nincs ezzel gondom –
mosolyodtam el.
- Hmm… ennek örülök –
nevetése mosollyá fakult, mikor kissé eltolva magától meglátta elgondolkodó
arcom. – Ara?
- Csak… a srácok
tudják? – JJ tudta, hogy igazából nem az egész bandára voltam kíváncsi, bár az
is érdekelt. Nagyobb mértékben mégis George foglalkoztatott.
- Nem. Ha szeretnéd,
elmondod neki.
- Köszönöm –
mosolyogtam fel rá. Hogy mennyivel magasabb nálam…
Mielőtt belekezdhettem
volna egy újabb mondatba, megcsörrent a telefonom, ellehetetlenítve ezzel
esélyeimet.
Csodálkozva néztem a
kijelzőt.
-Ki az?
- Zoey óvónője –
ráncoltam a szemöldököm.
- Tessék? – vettem fel
végül, egy pillanatnyi hezitálás után a készüléket.
- Maiara?
- Én vagyok. Baj van? –
kezdtem rögtön pánikolni az asszony hangja hallatán. JJ engem figyelt, percről
percre idegesebben.
- Az a helyzet, hogy
Zoey nincs meg. Mindenhol kerestük, de sehol nem találtuk – szavaira elkerekedtek
szemeim.
- Micsoda?! –
sipítottam a telefonba.
- Kiment játszani a
kislányokkal az udvarra, de mikor betereltük őket, nem volt köztük.
- HOGY VESZÍTHETNEK
SZEM ELŐL EGY HÁROMÉVES KISLÁNYT????!!! – kiabáltam a telefonba teljesen
kiakadva. Úgy éreztem, mindjárt rosszul leszek.
JJ kikapta a kezemből
a telefonomat, és ő maga beszélt a nővel.
-Rendben… Értem…
Indulunk – mondta aprókat bólogatva, majd kinyomta.
Felém nyújtotta kezét,
hogy felhúzzon a fotelból, amibe idő közben belerogytam.
-Gyere, megkeressük.
Mikor megláttam: újrész,újrész,újrész juphiii :DD
VálaszTörlésMost meg belehalok a kíváncsiságba *_*
Nagyon jó lett,siess a kövivel :))
:DD igyekszem, ahogy tudok. Próbálom kielégíteni a kíváncsiságotokat, de nem megy olyan gyorsan :D
TörlésBo×××
Nem hiszem el! Így ér véget?!? Szép, mondhatom... egyébként nagyon jó rész lett és várom a folytatást.
VálaszTörlésSietek, sietek :DDDD
TörlésÉs nagyon örülök, hogy tetszik :D
Bo×××
Nagyon nagyon jó rész lett!!!!! :D komolyan mondom.... a végével mindig megölsz!!!! :D Most izgulhatók hogy mi lesz Zoeyval :D
VálaszTörlésDrága Anna!
TörlésÖrülök, ha izgulsz, az csak jót jelenthet.
Vigasztaljon: írtam már szomorú végkimenetelű részt? :D
Bo×××
ajándékot találsz itt->http://onehatestory.blogspot.hu/2013/08/dij1.html
VálaszTörlésSzia névtárs! :D
TörlésKöszönöm szépen a díjat, kiteszem, amint időm engedi :D <3
Ú *---* siess a kövivel mert meghaloooook *-----* *0* feliratkoztam ^^
VálaszTörlésxoxo Vivien
Rajta vagyok az ügyön! :DD Köszönöm <3
TörlésBo×××
Azta *.* ez eszméletlen jó lett!! Imádom ahogy írsz.
VálaszTörlésRemélem minél hamarabb folytatod! :)) ^^
Szia! :DD
TörlésVáá *-* Köszönöm a bókot :3 <3 Írom :D