.:: Hetedik fejezet ::.

Halihó! Még vasárnap van, nem hazudtam :) Meghoztam a részt, remélem, mindenkinek tetszeni fog! :D

Múltkor azt írtam, hogy rekordot döntöttünk a kommentekkel. Na, ezt most megcáfoltátok, ugyanis a legutóbbi részhez 4 hozzászólás érkezett! Köszönöm, köszönöm, köszönöm! <3

Jó olvasást! :D

Puszi: Bo×××

~~~

Az utóbbi egy hétben rengetegszer voltam JJ-vel. A McDonald’s-os beszélgetésünk óta úgy éreztem, megbízom benne, s talán ő is bennem. Sokat beszélgettünk, minden apróságról. Megnevettetett, s bár közel sem voltam annyira jókedvű a közelében, mint George-éban, mégis, hálás voltam, hogy eltereli a figyelmemet, ellentétben Adam-mel, akinek sok dolga van, az ikrek bajba kerültek, és neki kell foglalkoznia velük.

Sosem volt konkrét beszédtéma-ötletünk, egészen addig, míg nem találkoztunk. Onnantól kezdve mindkettőnkből dőlt a szó, sétálgattunk, kajáltunk… tulajdonképpen fogalmam sincs, mikről csevegtünk, de már nem is fontos.

Ma a srácoknak szabadnapjuk volt, Zoey oviban, Adam az anyjának segít, én pedig a parkban sétáltam JJ-vel, miközben fagyit ettünk.

- És nem hiányzik a családod?

- Dehogynem. De amikor csak tehetem, meglátogatom őket. És Louis hajtogatta mindig az X factor alatt, hogy „Valamit valamiért.” Ezt úgy értette, hogy valamit fel kel áldoznunk a győzelem érdekében. Eddig csak sejtettük, most pedig megértettünk. De igaza van. És… ez sem tart örökké.

A végét nem igazán értettem, de nem kérdeztem rá. Általában kérdezz-felelekkel megy el az idő, felváltva kérdezősködünk.

- Én jövök! Mikor fejezted be a sulit? – nézett rám kérdő tekintettel.

- Tavaly nyáron. Egy éve csak a stúdió és Zoey foglal le.

- Semmi pasi? – döbbent le teljesen, mintha legalább azt közöltem volna vele, hogy nem tudok járni.

- A-a, most én kérdezek! Várd ki a sorod – emeltem meg mutatóujjam. – Akkor ha már itt tartunk. Barátnő?

- Nincs, még keresem az igazit. Már ha létezik egyáltalán.

- Már hogy ne létezne? Az, hogy még nem találtad meg, nem jelenti azt, hogy nincs is. És most, hogy híres vagy, sokan fognak a nyakadon lógni, vagyis szeretnének. Lesz kik közül „válogatnod”.

- Épp ez az. Nem tudhatom, hogy valaki csak a pénzért és a felhajtásért keresi-e a társaságom, vagy tényleg kedvel.

- Én határozottan a pénzre hajtok – löktem meg a vállát.

- Szóval? Pasik?

- Nincs. Vagyis… - kezdtem bizonytalanul, mert bár tudtam, nem adná tovább, amit tőlem hall, idegeskedtem. Aztán beharaptam a számat, és kíváncsiságtól csillogó szemeibe néztem, amikkel engem fürkészett. – Talán valaki tetszik.

- Talán?

- Igen. Mert nem tudom, hogy neki tetszem-e, és eszemben sincs rákérdezni nála. Még csak az hiányzik, hogy kinevessen. Bár nem olyan… vagy mégis? – vitatkoztam tulajdonképpen saját magammal.

- Ara. Ki az? – fordított szembe magával.

- Ismered.

- A bandából valaki?

- Igen.

- Jaymi? Mert ő nem a lányokat szereti és…

- Nem, nem ő – nevettem fel a képtelen ötlet hallatán. Tisztában voltam a fiú nemi identitásával, így még csak fel sem vetődött bennem semmilyen érzelem, ami több lenne barátságnál. Már ha ezt mi döntenénk el.

- Josh? – csak fejemet ráztam, mire elképedten rám meredt. – Én?! – mielőtt bármit is mondhattam volna, felmordult. – Ez mégis hogy jutott eszedbe? Én nem…

- Nem te, te idióta! George!

- G.? – döbbent le egy percen belül sokadszorra.

- Igen – hajtottam le a fejem, amit ő azonnal felemelt az állam alá téve két ujját, hogy a szemembe nézhessen.

- Nem mondom el neki, ne aggódj. De szerintem előbb, vagy utóbb beszélned kell vele.

Az emlegetett fiú pedig épp ezt a pillanatot választotta, hogy futva közeledjen felénk a park füvén át, miközben fülig ért a szája.

Egészen a következő pillanatig, amikoris meglátta JJ ujjait az állam alatt. Egy pillanatig kapkodta közöttünk a tekintetét, majd zavartan összeráncolta szemöldökét.

- Megzavartam valamit?

- Dehogy, G! Beszélgettünk Ara-val – kapta el azonnal kezét JJ és zsebre vágta azokat.

Idegesen néztem mindkettejükre, ugyanis furcsán viselkedtek… JJ bűntudatos képpel nézett George-ra, aki kicsit dühösen meredt vissza barátjára, majd zavartan, és kicsit talán csalódottan rám, aztán lehajtotta fejét, és a füvet kezdte pásztázni. Feszengve éreztem magam a két fiú között, pedig elvileg minden rendben volt.

-Hazamegyek, fáradt vagyok.

- Ara. 3 óra van - kapta fel fejét George.

- Lepihenek egy kicsit – mosolyodtam el.

- Elkísérlek – ajánlkozott George, de egyedül szerettem volna lenni, így inkább elutasítottam.

- Most inkább ne. De majd még beszélünk – nyomtam puszit előbb JJ, majd George arcára. – Sziasztok srácok.

Hazáig zenét hallgattam, és agyaltam.

Miért ajánlotta fel, hogy elkísér, ha előtte fél perccel még bele tudott volna fojtani egy kanál vízbe? És mit tettem, amiért tulajdonképpen felnyársalt a tekintetével? Nem értem…

~~~

Nem sokkal később már otthon voltam, és épp kibontottam egy doboz karamellás jégkrémet, mikor csengettek.

Szemöldök ráncolva keltem fel a kanapéról, ahol eddig terpeszkedtem, és az ajtóhoz vándoroltam.

Kinyitottam a tölgyfa ajtót, és megláttam George-ot a küszöbön.

- G-george. Te mit keresel itt?

- Hozzád jöttem. Beszélni szeretnék veled – mondta, miközben végig a szemembe nézett. Nagyot nyeltem, és bólintottam. Kitártam előtte az ajtót.

- Gyere be – erőltettem mosolyt az arcomra.